Mivel az előző és a mostani munkahelyemen is ThinkPadek vannak, annyit hallottam már embereket szidni őket, hogy az csak na – elsősorban az áraik miatt.

A nagy kedvenc, hogy amikor megmutatom a HP EliteBook újkori árát, általában csönd lesz. (Amikor viszont az Apple gépeihez hasonlítják, akkor visszanyelem az elfojtott indulatokat, lévén annyira gyökeresen másra valók, hogy sikerült megint egy értelmetlen vitát indítania valakinek, amiből jobb kimaradni.)

A ThinkPad történetét tekintve az IBM hordozható számítógépeivel kezdődött és jelenleg a Lenovo hordozható számítógépeinél tart, azzal a különbséggel, hogy időközben megjelent a “consumer class”, azaz az átlagember is a notebook vásárlók között, így ezek a gépek bekerültek a business kategóriába, ami nagyjából a minden-nap-sokat-ütik kategóriát jelenti. Így ellentétben a Media Markban kapható remek, igényes gépekkel (tessék érezni az iróniát, mert van), ezek nem fognak háborút megjárt veteránként kinézni fél-egy év múlva, de persze van kivétel itt is, mint mindenhol.

Ami viszont érdekes, hogy miközben ma mindent egyre divatosabb szidni, az almás céget isteníti mindenki, hogy mennyi és milyen újdonságot hozzott – mint a szigetes billentyűzet! Na ja, kár, hogy az a Sony találmánya.
Ehhez hasonlóan ThinkPad létezésének 20 éve során meg-megjelentetett pár igen érdekes eszközt, amik között pár valódi gyöngyszemre és különlegességre akadtam, íme az általam összeszedett rövid lista a nagybetűs innovációról – bár tény, néha feleslegesnek bizonyultak, vagy legalábbis hamar kihaltak.
Amire érdemes külön figyelni, az az évszám az eszköz neve mellett.

 

1993ThinkPad 360P

A tábla PC az, ami egy teljes értékű notebook, csak megtekerhető a kijelző, és akkor úgy néz ki, mint egy tablet, csak továbbra is rendes számítógép marad.
Az ősük feltehetően ez volt, főleg a mai Dell Mini Duo fedőnevű gépnek, ami kísértetiesen emlékeztet erre a modellre. Persze ehhez még kellett speciális toll, amivel írni lehetett rá.

 

1995ThinkPad 701C

A mai napig tartja magát az a trend, hogy a billentyűzet notebookonkét eltérő, amitől egyébként bárki falra mászik, akinek van otthoni meg munkahelyi gépe.
Korábban azonban még lehetetlenebb volt a helyzet, lévén a gépek kicsik voltak, kisebbek, mint a mostani netbookok – ennek prózai oka, hogy nem tudtak nagyobbat gyártani.
Ezt a megoldást orvosolta a 701C egy olyan billentyűzettel, ami két részből állt, és a notebook felnyitásakor nyílt ki, így teljes méretű billentyűzetté tudott összeállni.
Van róla videó is, ha valaki nem hiszi.

 

1995ThinkPad 755CDV

A speciális igények kielégítésének ikonja lehetne ez a gép: a kijelző hátulja levehető, ennek eredményeképpen átvilágítható például írásvetítővel. Amellett, hogy epic geek szobadísz lenne az átlátszó kijelző, tényleg érdekes gép.

 

2001 - ThinkPad TransNote™

A megtestesült manager álom: jegyzetfüzet, toll, bőr borítás és számítógép egyben. Nem volt hosszú életű.

 

 

2008ThinkPad W700ds / W701ds

A W széria a mobil munkaállomás (értsd: sok erő, még éppen elvihető súly) önmagában is különleges, de ebbe a gépbe tettek a touchpad mellé egy Wacom táblát (igen, a gépbe van építve) és egy második kijelzőt is. Ez utóbbinak az eredeti rendeltetése teljesen ismeretlen.