As the years are passing by my stories about the web are becoming more and more like the were coming from the mouth of an old gaffer. Stories starting with “Once upon a time, long before Google…” seems so unlikely nowadays, even there had been times when net of today was only an idea.

I’ve made my first websites around ’99, mostly for my own just by curiosity. I had the freedom to try and combine techniques and possibilities freely. As from 2003 I was making websites on commission, but they contained lots of copy-paste codes and were done without any really deep knowledge.

I started PHP and basic JavaScript programming in 2004 and also started developing my own CMS. This was actively maintained till late 2009, when I decided to change to WordPress. WordPress itself growing so fast that a one-man-project will never have the chance to march at attention with it – but since anyone can contribute I’m releasing open source plugins to the system since than.

As the years passed I had the chance to get access to the backend as well, so I’ve seen how the server itself can be combined with the application (or service) to get the best performance out, to make sites and services as fast as they sould be.

In the last 13 years I’ve seen the web changing, shaping, reforming. I’d met techniques forgotten and reprised; tecniquest came out of nowhere; tecniques that have come a long way until we could start using them. This world is always in a change, moving, living it’s own way. Beeing up-to-date had become the most important thing in the life of a web professional.

If I can help you in topics like WordPress, CSS3, PHP, or any level of tech related to the internet, just get in contact with me. I’m sure I’ll be able to help you.

Ahogy telnek az évek, egyre inkább érzem úgy, hogy a webbel való ismerkedésem egy ősöreg nagyapó történeteihez kezd hasonlítani. Hiszen az “Egyszer régen, amikor még Google sem létezett…” kezdetű történetek ma már teljesen elképzelhetetlennek tűnnek – pedig volt olyan, amikor a mai ismert világháló még csírájában sem létezett.

’99 körül készítettem az első weblapjaimat, jó ideig magáncélra, mintegy kíváncsiságból. Ezúton szabadon kombinálhattam technikákat, lehetőségeket. 2003-ban már megrendelésre készítettem oldalakat, igaz, ezek még leginkább összeollózott és mély ismeretek nélkül készült egyszerű oldalak voltak.

2004-től foglalkozom PHP programozással, ekkor mélyültem el az akkori JavaScript lehetőségekben is és innentől egészen 2009-ig készítettem saját CMS-t (tartalomkezelő rendszert), a weboldalakhoz, amiket készítettem.
2009-ben a weboldalak rendszerének a saját fejlesztéről a WordPress rendszerre tértem át. Ez egy nyílt forráskódú rendszer, amit egy óriási közösség fejleszt, így sokkal gyorsabban követi a változásokat, mint ahogyan egyetlen személy tehetné.

Időközben megismerkedtem a háttérlehetőségekkel, szerver üzemeltetéssel is, amik sokszor rendkívül nagy segítséget jelentenek az optimalizálásban, sebességnövelésben.

Több, mint 12 év alatt láttam átalakulni, formálódni, megújulni a világhálót. Találkoztam technikákkal, amik feledésbe merültek, majd újra felfezedték őket; amik a semmiből kerültek elő; amik hosszú utat jártak be, mire használni kezdhettük őket. Ezek mind a mai napig folyton változnak, a lehetőségek mindig bővülnek. Naprakésznek lenni az internet világában rendkívül nehéz, de nem lehetetlen.

Ha tanácsra lenne szükséged WordPresszel, technikákkal, lehetőségekkel, weboldalak vagy azok kiszolgálásának bármely rétegével – adatbázis, webszerver, kliens oldal, stb. – kapcsolatban, keress meg bátran. Tudok segíteni.

A long while ago, as a child has to, an idea hit my mind and I desperately wanted a camera. Since I was barely able to read, I’ve received a point-and-shoot machine, with fixed, 35mm lens that had to be winded by hand after every shoot. Of course at that time this was a precious thing to me, even if the change of the film required the help of a grown-up. After I while I even got a zoom film machine, but from the time we took a bath in the river Rába, it became a little dizzy.

I made my life without a camera for a suprisingly long time, until life put a frozen forest in front of me. At that point I realized there are things and moments in life that needs to be showed, but for this, I had to learn how to do this.

Unfortunately I nearly made the learning till burnout. I went everywhere to practise photography and I nearly forgot what was the beauty of it. I had to realize at that point that beeing a photographer is only nice from the outside, doing it as a job is going to kill the love for it in me.

I’m using a digital body, but the lens are nearly all 15-20 years constructions, some nearly as old as me. Why? Because they still have some incomprehensibility the modern ones lack. Some kind of texture, some kind of feeling. The modern ones that showes only the reality – that is for the professionals.

Valamikor régen, egy szép napon – jó gyerekhez mérten – egyik napról a másikra szerettem volna egy fényképezőt. Mivel olvasni még gyakorlatilag nem tudtam, így a technikai tudást teljesen nélküző, fix 35mm-es, kézzel felhúzos gép volt sokáig a barátom. Persze akkoriban az az én kezemben egész jónak számított, a film befűzéséhez azért kellett segítség. Később lett egy jobb, ő sok helyre elkísért, a Rábába fürdeni is, utána ő inkább otthon maradt.

Egy darabig fényképező nélkül éltem, de amikor egy jégerdővel hozott össze a sors, úgy gondoltam, ideje ezt megtanulni, mert szeretném tényleg azt a képen látni, ami engem lenyűgözött, és nem azt, amiről a gép megpróbálja eldönteni, hogy vajon lenyűgöz-e.

Sajnos ezt majdnem a túlbuzgóságig vittem: annyira meg akartam tanulni, amit csak lehetett, hogy útközben elfelejtettem, mi is az igazi szépség benne. Így újra meg kellett értetnem magammal, hogy bár távolról szemlélve rendkívül vonzó szakmaként, a fényképezés nekem a hobbym, nem a munkám, ezért elég azt fényképezni, amit szeretnék.

Az mondjuk nem mindegy, mivel. Amíg volt film, és jobb képet szerettem volna, vettem drágább filmet, aztán vagy örültem, vagy nem, hisz még így is lehet, hogy én voltam a felelős, nem a fránya dinamika. Ma viszont szenzort elég problémás cserélni, leginkább úgy szokták, hogy új gépet vesznek, máshogy nem is nagyon lehet.

A gép azonban csak egy töredéke a képnek, az objektív legalább ugyanolyan fontos. Objektívből viszont, számomra meglepő módon, sokkal jobban szeretem a 15-20 éves konstrukcióat, mint a mostaniakat. Tudom, hogy több a leképezési hiba,  a sokak által emlegetett becsillanások meg is vicceltek már párszor, de akkor is jobban tetszik a kép, amit varázsolnak és színeznek, mint a legújabbakkal.
Azok nekem túl valósághűek – maradjon csak a fotóriportereknek.